Derékfájás

A derékfájás kialakulása

A derékfájás az egyik leggyakoribb megbetegedés, a lakosság közel 80 %-át érinti. Számos tényező válthatja ki. A derékfájás főként serdülőkorban, fiatal felnőttkorban gerincferdüléshez, hanyag tartáshoz vezethet. A derékfájás első panaszai 30 év körül, illetve 50 éves kor felett jelentkeznek. A derékfájás leggyakoribb okai a túlnyújtott hátizmok és gerincízületi szalagok, valamint a túlságosan összenyomott porckorongok és a túl kemény, görcsös gerinckörnyéki izmok, melyek a nem megfelelő emelés, cipekedés vagy egy hirtelen rossz mozdulat következtében alakulnak ki.

A derékfájás okai

A  derékfájás tünetei első ízben általában 20-55 éves kor között jelentkeznek, nőknél gyakrabban fordulhat elő. A derékfájás többnyire hirtelen mozdulatra, hajlásra, felegyenesedésre, ill. nagy súly emelése közben (emelni csak egyenes gerinccel szabad!!!)alakul ki, néha semmilyen előzménye sincsen. Előfordulhat, hogy a huzamos ülés és állás, vagy fekvés közben végzett forduló mozdulat fájdalmas okoz, emiatt szinte járásképtelenség alakulhat ki.

A derékfájást sok tényező okozhatja, az alapján csoportosíthatjuk, hogy maga a fájdalom a lábba vagy az alhasba sugárzik, jelentkezik-e zsibbadás, ha igen, akkor hol. Az ok feltárása után derül ki, hogy a panaszokat idegbecsípődés, kopás, gerincsérv, gerinccsatorna szűkület, nőgyógyászati, ill. urológiai probléma okozza.

Gerincsérv

A porckorong elveszti tartását és hátrafelé kitüremkedik (esetleg külső burka el is szakad és a belsejében levő, lágy gumihoz hasonló anyag kinyomódik belőle), ahol közvetlen nyomás alá helyezi a gerinc belsejéből, a gerinccsatornából kilépő idegeket.

Isiász (népnyelven idegzsába vagy hexenschuss)

 

Több dolog okozhatja: gerincsérv, ami az ülőideget (nervus ischiadicus) nyomja vagy bármitől bekövetkező ideg becsípődés. Éles, a farpofákba és a láb hátulsó felszínére sugárzó fájdalom jellemzi.

 

Gerinccsatorna szűkület (Canalis spinalis stenosis)

A gerincvelőt és az idegeket körülvevő, a csigolyák által képzett csontos csatorna beszűkült. Ennek oka a csigolyák csontállományának túlnövekedése, ami egy idő után szintén nyomhatja a gerincvelőt és az idegeket.

Csigolyabántalom ( Spondylosis és spondylarthrosis)

Ezek az állapotok korral járnak, a gerinc "elhasználódása" miatt alakulnak ki. De kialakulhat túlzott fizikai munka ill. túlzásba vitt sporttól is.

Csigolyák elcsúszása ( Spondylolisthesis és spondylolysis)

Ez az állapot akkor alakul ki, ha az egyik csigolya teste és íve elválik egymástól, ami miatt a gerinc egy része fokozatosan elcsúszik a másik részéhez képest.

Egyéb kiváltó okok

Derékfájás további oka lehet: fejlődési rendellenesség, gyulladásos, reumás eredetű megbetegedés, esetleg daganat is. Kialakulását gyakran baleset utáni állapot okozza. Nem gerinc eredetű elváltozások is okozhatnak derékfájdalmat, főként nőgyógyászati, urológiai, belgyógyászati, ideggyógyászati, onkológiai betegségekkel összefüggésben.

Hasznos tanácsok

A továbbiakban ismertetek néhány hasznos tanácsot, melyek enyhítik a fájdalmat, illetve megelőzhetik a derék fájdalom kialakulását. 

Pihenés

A legsúlyosabb esetekben kötelező ágyban maradni. Kemény és szilárd felszínen kell feküdni (szilárd matrac, padló). Ez a két legideálisabb pozíció:

  • Feküdjön a hátán, vánkosokkal a térdek alatt.

  • Feküdjön az oldalán, felhúzott térdekkel. Tegyen vánkost a térdei közé.

Jég, hő, gyógy masszázs

Ha az izmok görcsben vannak, jég és gyógy masszázs segíthet a görcs és a velejáró fájdalom enyhítésében. Semmi esetre sem vegyen forró fürdőt!!  Rövid távon érezhet esetleg javulást, de hosszabb távon fokozhatja a fájdalmat, ellazítja a környező izomzatot, csigolyák elmozdulnak és az idegszál fokozott nyomódását okozhatja, belobbanthatja a gyulladást.

Sport

Amikor a derékfájás nagyon erős, természetesen bármilyen sportolás lehetetlen. Csak akkor kezdjünk újra sportolni, ha enyhülnek a panaszok. A derékfájás szempontjából azok a legjobb sportok, ahol a hát egyenes és nincs kitéve csavaró mozdulatoknak, ezek ugyanis rosszabbíthatják a derékfájást.

Ajánlott sportágak

  • Úszás (főleg a hátúszás)
  • Kerékpározás (állókerékpár)
  • Gyaloglás
  • Korcsolyázás

Kifejezetten káros a derékfájásra

  • Toronyugrás
  • Ütős sportok
  • Rögbi
  • Röplabda
  • Kosárlabda
  • Futás

Megelőzés

  • Munka során ügyeljen a hátára, ne erőltesse meg túlságosan! Földön fekvő, nehéz tárgy megemelésekor hajlítsa be a térdeit és tartsa egyenesen a hátát!
  • Huzamosabb ideig tartó ülés alkalmával változtasson gyakran a testhelyzetén!
  • Válasszon olyan széket, amely helyesen támasztja meg a hátát! Használjon térdelő széket.
  • Bizonyos klíma kedvez a lumbágó kialakulásának. Amennyiben lehetséges, tartózkodjon a hidegtől (klimától), a huzattól és a nedves levegőtől!
  • Sportolás előtt melegítsen be!Utána nyújtson majdnem annyit mint a sportolás tartott!
  • A gerincoszlopot a hát masszív izomzata támasztja. Ezért fontos, hogy rendszeresen elvégzett tornagyakorlatokkal vagy megfelelő sporttal (úszás, futás) eddze ezeket az izmokat.
  • Ma már számos helyen létezik "hátiskola", ahol megtanulhatja a megfelelő testtartást, valamint a hátizomzat helyes módon történő használatát és ellazítását.
  • Amennyiben huzamosabb ideig áll vagy ül egyhelyben, időnként járjon egyet, mozgassa meg izmait, nyújtózkodjon!
  • A hátproblémák gyakran megelőzhetők egy megfelelő fekhely, egy nem túl puha matrac kiválasztásával.

 

Testtartás

A gerinc alapvető védelme a helyes testtartás, a jó erőnlét, a helyes emelési technika. A helyes tartáshoz a hátat az üléshez kell támasztani. A modern kocsikban már állítható háttámaszos ülések vannak, ha lehet, ne döntsük túlságosan hátra a kocsi ülését. Nagyobb súlyokat egyenes háttal, inkább combból javasolt emelni. A hátizom-erősítő gyakorlatok és az úszás szerepeljenek a mindennapjainkba! Próbáljuk az ideális testsúllyal tehermentesíteni gerincünket.

Figyeljünk az alvás körülményeire is, a matrac kiválasztásánál vegyük igénybe szakértő segítségét. Mivel a nikotin rontja a porckorong vérellátását, a csontok anyagcseréjét, és elősegíti a csontritkulás kialakulását, érdemes a dohányzásról is leszokni.

 

 

A FENTI SZÖVEG CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGÜ,  A MEGFELELŐ ORVOSI SZAKIRODALOMBÓL  MERÍTVE, AMENNYIBEN HASONLÓ TÜNETEKET ÉSZLEL MAGÁN, KERESE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Nyitva tartási idő:

Bejelentkezés alapján
Hétfő - Csütörtök-ig:
8-12
15-20-ig.
Péntek-Szombat
egyeztetés alapján
 

Kapcsolat

Bejelentkezés: +36-30-390-8417

E-mail: info(kukac)egvitalcentrum.hu
 
EG-Vital Centrum
 
Cím: 2030 Érd Szabadság tér 9. 

Facebook

 
 
JoomShaper